A hatályos jogszabályok alapján „energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás” után minden vállalkozás társasági adókedvezményt (TAO) vehet igénybe. A kedvezménynek köszönhetően a környezettudatossági célok elérése mellett a projekt kivitelezési költségeinek egy része megtakarítható.
Az adókedvezmény mértéke a megrendelt beruházások esetében a beruházás vagy felújítás adókedvezményt érintő részének 30-65%-a, attól függően, hogy nagy-, közép-, illetve kisvállalkozásról van-e szó, illetve, hogy hol valósult meg (Budapesten vagy azon kívül) a beruházás.
Az adókedvezmény igénybevételéhez Önnek igazolással kell rendelkeznie arról, hogy az intézkedés valóban energiahatékonysági célokat szolgál-e.
Az elmúlt években az Axing Zrt., mint a MEKH által regisztrált auditáló szervezet szakértői több, mint 3.000 társasági adókedvezményre jogosító auditot és igazolást készítettek el. Az Energiahivatallal és a minisztériumokkal fennálló kiváló szakmai kapcsolatunknak és magas szintű felkészültségünknek köszönhetően még a legbonyolultabb beruházások is sikeresen kerültek igazolásra.
A jogszabály 2016. november 25-én lépett hatályba, ezért az adókedvezmény ezen időpont után megrendelt beruházásokra vehető igénybe.
2023. december 1-én lépett életbe az a törvénymódosítás (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99600081.TV, 22/E.§) mely az energiahatékonyságot javító intézkedések körét és elszámolhatóságát tisztázza.
2023. december 1-től hatályos szabályozás szerint:
Az adózó által igénybe vehető adókedvezmény mértéke nem haladhatja meg adózónként, továbbá beruházásonként, felújításonként, a beruházáshoz, felújításhoz igényelt összes állami támogatással együttesen, jelenértéken a beruházás, felújítás elszámolható költsége
a) Budapesten 30 százalékának,
b) Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl vagy Pest tervezési-statisztikai régióban 45 százalékának megfelelő mértéket, de legfeljebb a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget.
Az adókedvezmény mértéke kisvállalkozások esetén további 20, középvállalkozások esetén 10 százalékponttal növelhető.
Az Axing Zrt. munkatársai a legnagyobb energetikai szakértelemmel rendelkeznek és az energetikai kérdések mellett nagy biztonsággal mozognak az egyéb felmerülő kérdések megválaszolásban is.
Elszámolható költségek:
A törvény külön rendelkezik épületek esetén elszámolható költségekről és arról az esetről, ha a beruházás kapcsán nincs alternatív beruházás.
Az adókedvezmény keretében nem elszámolható költségek:
Energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás alatt értünk minden olyan beruházást, amelynek eredményeképpen az energiafogyasztás abszolút vagy fajlagos módon csökken.
Energiahatékonysági célokat szolgáló beruházásnak minősülhet például a világítás korszerűsítése, új (gyártó)berendezés, gyártósorok, robotok, stb. üzembe helyezése, szállító járművek, erőgépek, betakarító gépek, gépkocsik cseréje vagy flottabővítése is, amelyek az energiahatékonyság növekedését eredményezik.
Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó az adókedvezmény igénybevételének első adóévében az adóévi társasági adóbevallása benyújtásáig igazolással rendelkezzen, amely alátámasztja, hogy beruházása energiahatékonysági célokat szolgál.
Az adókedvezmény akkor vehető igénybe, ha az adózó a beruházás, felújítás részét képező valamennyi eszközt használatba veszi, és ezeket az eszközöket a beruházás, felújítás üzembe helyezését követő legalább öt évig a mindenkor hatályos jogszabályban foglaltak szerint üzemelteti, illetve használja.
Az adókedvezmény 6 adóévben érvényesíthető, az adott évben számított adó legfeljebb 70%-áig. Az adókedvezmény igénybevételének kezdő időpontja – az adózó döntésétől függően – a beruházás üzembe helyezésének adóéve vagy pedig az azt követő adóév.