A Mavir az ellátásbiztonság fenntartása mellett csökkenti a költségeit

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatás

 

 

A Mavir villamosenergia rendszerirányító csökkenti a költségeit és beruházási ráfordításait, de fenntartja az ellátásbiztonságot, eközben nem tervez elbocsátásokat - közölte Bertalan Zsolt, a Mavir vezérigazgatója szerdán Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.

 

A működési költségeket 10, a beruházásra szűnt összegeket 15 százalékkal tervezik csökkenteni a 2011. évihez képest. Bertalan Zsolt hangsúlyozta, hogy a nehéz gazdasági helyzetben a többi vállalkozáshoz hasonlóan kényszerülnek a költségek csökkentésére. Felkai György, a Magyar Villamos Művek (MVM) kommunikációs igazgatója a beszélgetés során megjegyezte, az MVM is hasonló költségmegtakarításra készül.

 

Az előzetes adatok szerint a Mavir tavaly üzemi szinten 13 milliárd forint nyereséget ért el az előző évi 9,5 milliárd forinttal szemben, és az idén is növekedésre számít. Azonban a társaságnak 162 millió eurós hitelállománya van, és a gyenge forint rontja a társaság adózás előtti eredményét.

 

A társaság vezérigazgatója elmondta, hogy 2011-ben az üzletpolitikai célok megvalósultak, biztonságosan üzemelt a hálózat, befejeződött a 15 éves hálózatfelújítási program, és jelentős lépéseket tett a Mavir az Európai Uniós harmadik energiapolitikai csomagjának való megfelelés felé. Az Európai Bizottság véleménye alapján a megfelelésről várhatóan márciusban adja ki a határozatot a Magyar Energia Hivatal.

 

A rendszerirányítással kapcsolatos tarifa jelenleg fedezi a költségeket - jelentette ki Bertalan Zsolt. Ezeknek a költségeknek az emelkedését a piaci szereplők, köztük a felhasználók különböző módon történő ösztönzésével igyekszik a Mavir mérsékelni. Január elején a rendszeriránytíási tarifa mindössze 30 fillérrel emelkedett.

 

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy jó tempóban halad a cseh, a szlovák és a magyar piac összekapcsolása, és a tervezett határidőre, 2012. július elsejére megtörténik. Ez azt jelenti, hogy az egyik tőzsdén született üzletet a másikon teljesítik, így ez likviditást teremthet a magyar áramtőzsdén is. Ezzel például a nemzetközi kereskedelemben a szűk kapacitásokat az aukcióhoz képest jobban ki lehet kerülni - fűzte hozzá magyarázatként Bertalan Zsolt. Az Európai Unió egyébként 2014-re írja elő a piacok összekapcsolását, az egységes európai árampiac létrehozását.

 

A Mavir leányvállalata az áramtőzsdét működtető HUPX. A tőzsdén az indulás óta eltelt időben olyan mértékű volt a fejlődés, hogy már a fogyasztás 13-15 százaléka fordul meg rajta - emelte ki a Mavir vezérigazgatója.

 

A Mavir kapta feladatul a gáztőzsde létrehozását is. A működési engedélyt már a múlt év novemberében megadta a hatóság, jelenleg a kereskedési rendszer, a szabályok kidolgozása folyik, hogy 2013. január elsején megkezdhesse működését.

 

 

(Forrás: MTI)