Akcióterv készül az Európai Unióban az észak-déli energiafolyosó fejlesztésére
Monday, 14 November 2011 12:17

Akciótervet dolgoznak ki az Európai Unióban az észak-déli energiafolyosó fejlesztését célzó együttműködés részeként - jelentette be Kovács Tamás István, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a témával foglalkozó, magas szintű uniós munkacsoport pénteki találkozóját követően Brüsszelben.
A folyamat - amelynek keretében a visegrádi csoport országai (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia), Románia és Bulgária, valamint megfigyelőként a nem EU-tag Horvátország Közép-Európában építik ki az észak-déli irányú összeköttetéseket.
Az akciótervet a politikai elkötelezettséget tanúsító együttműködési megállapodás is kiegészíti majd, melyet a tervek szerint november végén írják alá az érintett országok szakminiszterei. A terveket várhatóan decemberben megerősíti az uniós tagországok állam-és kormányfői tanácsa is.
Kovács Tamás István emlékeztetett arra, hogy a közép-európai térséget a kelet-nyugati irányú vezetékek uralják, ezeknél viszont az ellátás biztonságát veszélyeztető tényezők is tapasztalhatóak, mint azt az elmúlt néhány év példái is mutatták. Ezért egyértelműen szükség van az észak-déli irány fejlesztésére.
A minisztériumi, nemzeti hatósági, valamint független résztvevőkből álló magas szintű munkacsoport három témakörben -olaj, gáz és villamos energia - folytatta egyeztetéseit. A munkacsoport feladata, hogy azonosítsa a legfontosabb fejlesztési irányokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a közép-európai régió is tagja lehessen a 2014-re tervezett egységes energiapiacnak, újabb lehetőségek nyíljanak az útvonal- és forrásdiverzifikációra, és szavatolt legyen az ellátás biztonsága.
Az érintett beruházások közé tartozik a magyar-szlovák gázösszeköttetés, amelynek megépítését az Európai Unió is támogatja 30 millió euróval. Az elektromos hálózatban más projektek mellett két magyar-szlovák és egy magyar-szlovén összeköttetésről tárgyalnak. A tervek között szerepel az olajellátás forrásainak bővítése is az úgynevezett kelet-európai vezetékgyűrű fejlesztésén keresztül.
Vannak már létező eleme is az energiafolyosónak, ilyen például a magyar-román gázösszeköttetés - emelte ki a helyettes államtitkár, aki kiemelte, hogy az akcióterv fontos lépés abban a vonatkoztatásban is, hogy elismeri mindezeknek a projekteknek a fontosságát az egész Európai Unió szempontjából. A terv révén így később újabb uniós források állhatnak rendelkezésre a hálózatok és összeköttetések fejlesztésére, továbbá a piac is felmérheti a főbb fejlesztési irányokat és beruházási igényeket.
(Forrás: MTI)
(Forrás: MTI)









