A szén vesztésre áll a versenyképesség szempontjából
Monday, 14 November 2011 09:39

Bár a világon a jelenleg felkutatott szénvagyon 118 évre lenne elegendő, a szén versenyképesség szemponjából Európában és Magyarországon is vesztésre áll a többi energiahordozóval szemben - állapították meg szakértők az energiainfo.hu internetes szakportál november 8-án tartott sajtóbeszélgetésén.
A világon jelenleg rendelkezésre álló szénvagyon 861 milliárd tonna, ebből Magyarország 10,84 milliárddal rendelkezik - ismertette a tényeket Drucker György, a portál elemzője. A világon a primer energia felhasználásban az olaj után a szén a második helyen áll, de az áramtermelésben az első helyen.
Azonban a szén versenyképességét jelentősen rontja, hogy felhasználása során jelentős mennyiségű üvegházhatású gázok keletkeznek, és emiatt a szenet felhasználó erőműveknek jelentős mennyiségű szén-dioxid kvótát kell vásárolniuk, ami megnöveli költségeiket.
Ugyanakkor egy új technológiának köszönhetően 52 százalékos hatásfokkal tud működni egy szenes erőmű. Magyarországon a hatásfok ennek megközelítőleg a fele a maximális hatásfok, mindössze 25-28 százalék.
A klímavédelmi szempontokat is figyelembe véve, a szén-dioxid kibocsátás költségének csökkentése a tisztaszén technológia megoldás lehetne, de most még nem látni, hogy mikor lehetne ezt ipari méretekben is alkalmazni. Amíg ez nem tisztázódik, Európai Unióban nem igazán fognak szenes erőművet építeni, mert a szénn-dioxid kvóta költsége versenyképtelenné teszi a felhasználást, és az ezzel járó kockázatokat a befektetők nem vállalják.
Zoltay Ákos, a Magyar Bányászati Szövetség főtitkára, aki az energiafüggetlenség erősítése és a foglalkoztatás szempontjából is fontosnak tartja a magyarországi szén felhasználását, felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi szenek kéntartalma magasabb az Európai Unióban megengedettnél. Ezért kellett a Vértesi Erőmű oroszlányi hőerőművében és a Mátrai Erőműben is kéntelenítőt építeni. A kéntelenítő jelentős beruházást igényel, akkori áron ez egyenként 18 milliárd forint volt - emlékeztetett a főtitkár,
(Forrás: MTI)









