A német atomerőmű bezárások hatásai
Wednesday, 17 August 2011 07:02
Az atomerőmű bezárások bejelentése óta eltelt két és fél hónap, és ezalatt kezd kirajzolódni a döntés hatásai.
A Nemzeti Energiaügynökség vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy egész Európát érintő energia áremelkedésre kell számítani, valamint jelentősen nő az energiaimport függőség.
A bajororszsági gazdasági egyesület (VBW) által készített tanulmány szerint 2010 és 2023 között az ipari fogyasztók energia ára 41%-kal növekedhet, mely számos vállalatot hozhat nehéz helyzetbe. Amennyiben az atomerőművek működésének 2035-ig történő meghosszabbításáról döntöttek volna, az áremelkedés ezen időszak alatt 26,5 % körül alakult volna.
Valamelyest jó hír, hogy a tanulmány szerint a bezárások alig érintik a lakossági fogyasztók energiaárait, megközelítőleg 5%-os emelkedésre lehet számítani.
A Spiegel hírmagazin meg nem erősített hírforrásra hivatkozva arról írt, hogy az atomerőmű bezárások olyan nehéz helyzetbe hozták az EON-t, hogy 3 telephelyének Essen, München és Hannover) bezárására készül. A bezárások következtében a energetikai konszern 10%-t meghaladó létszámleépítésre készül, mely megközelítőleg 11.000 álláshely megszüntetését jelenti, főként Németországban.
Ráadásul most publikáltál az E.On első féléves eredményeit: a konszern története során először zárt veszteséggel.
A hírmagazin véleménye szerint további energiaipari vállalatok (EnBW, Vattenfall, RWE) is nehéz helyzetbe került, agy további leépítésekre lehet számítani.
A New Scientist-ben megjelenő cikk a bezárások környezeti hatásait járta körül. A cikk alapján a döntés tíz évvel veti vissza a a villamos-energetikai szén-dioxid kibocsátást., mely megközelítőleg 300 millió tonna többlet kibocsátást jelent.
Az dicséretes, hogy a kormány 2020-ig 35%-ra tervezi növeli a megújuló energia részesedését, hogy ezzel pótolja a kieső energiahiányt. A probléma, hogy ez 5%-kal kevesebb mint a kieső energia. A német kormány ezt a hiányt egy 20 GW foszilis kapacitás építésével tervezi fedezni.









